Oldal kiválasztása

A baba életének 9. hónapja

 

 





Fizikai és értelmi fejlődés

Képes hosszabb ideig egyedül, segítség nélkül ülni a padlón. Felhúzza magát, hogy felálljon, de nincs bátorsága, hogy leüljön egyedül. Képes lépéseket tenni, ha fogják. A hüvelyk és a mutató ujjak segitségével, képes megtartani egy kockát. Sőt két kockát is egymásra tud illeszteni. Át tud fűzni egy karikán egy szálat és két játékkal is tud egyszerre játszani. Átteszi a játékot az egyik kezéből a másikba, és odanyújtja azoknak akik játszanak vele, de nehezen engedi el.  Pillantása követi azokat a játékokat amelyek leesnek a földre. Képes megtalálni egy félig elrejtett játékot. Etetéskor megfogja a kanalat. El tud köszönni az emberekkel integetéssel és pápá hangadással.

 A 9-12. hónap között jellegzetesen gagyog, halandzsa beszédet hallat. Kéttagú szavakat ismételget (mama, baba), ezek az első kísérletei a beszédre, kimondhatja az első „igazi” szót. Megérti, amit mondunk neki, a felszólításokat végrehajtja (integet, puszit dob). Gyakran játékot kezdeményez, előad a közönségének, érzékenyen reagál a többi gyerekre, sír, ha mások is sírnak. Továbbra is kedvenc a „kukucs játék” és a tapsolás. Mindig édesanyja közelében szeret lenni.

Táplálkozás

Szerencsés az a baba, akinek még jut az anyatejből. Általában ezek a babák reggel és este kérik a tejet, vagy napközben néhány kortyot. Ez mellett elsődleges táplálékforrás a szilárd étel. Bevezetésre kerülnek a vörös húsok, a marha és a sertés. Emellett hetente egyszer adhatunk csirkemájat is. A karalábé, kelkáposzta is helyet kaphat az étkezésben, de csak módjával, a fokozatosság elvét követve.  Ha kisbabád fájlalja a hasát pár hét kihagyás után újra próbálkozhatsz. 9 hónapos korukba ne szoktassuk fűszeres levesekhez, amelyben foghagyma vagy bors található!

Súly és hosszfejlődés

Ettől a hónaptól kezdve lelassul a gyarapodás és a növekedés. Amígy az előző hónapokban közel fél kilógrammot híznak kisbabáink, innentől kezdve megközelítőleg 250 grammal gyarapodnak havonta. A kilenc hónapos baba 8750-9000 g között van. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de ez a normális növekedési ütem. Minden gyermek egyedi, ezért ezek az adatok természtesen csak hozzávetőlegesek.

Ebben az időszakban a csecsemők általában 1 cm-t nőnek havonta, ennek köszönhetően a baba hossza megközelítőleg 70 cm kell legyen.

 Fejlesztő játékok

  • Nézegessetek mesekönyvet és mutasd meg neki a különféle tárgyakat, nevezd meg őket és kérd meg, hogy mutasson rájuk!
  • Taníts neki állathangokat és utánozzátok az állatokat.
  • Játsszatok „ebédeset”: műanyag edényekkel terítsétek meg az asztalt, lássátok vendégül és etessétek meg a plüssállatokat. Közben minden tárgyat nevezz a nevén.
  • Hallgassatok zenét a ritmusra mozgasd a saját kezedet, lábadat, majd a baba kezét. Ha ráérzett a ritmusra hagyd, hadd mozgassa egyedül.
  • Ültesd le és tedd a játékait tőle olyan távolságra, hogy nyújtózkodni kelljen érte, ezáltal fejlődnek izmai.
  • Fektesd hasra, ülj le elé és kérd, hogy kússzon oda hozzád, mondd: „Ki jön a házamba?” Ha odamegy, dicsérd meg.
  • Ültesd egy nagyobb kartondobozba vagy műanyag ruhás kosárba és húzd magad után.
  • Naponta legalább egy étkezésnél kapjon olyan ételt, amit maga tud felcsipegetni
  • Szórj ki néhány szem nagyobb babot vagy üveggolyót és tegyétek bele őket egy műanyag pohárba (maradj ott mellette végig, ha a szájába akarja venni a babokat, szólj rá)
  • Adj a kezébe labdát és biztasd, hogy dobja el.