Oldal kiválasztása

Helyes mellre helyezés

 

A szopóreflex már a magzati fejlődés 28. hetében kialkul. Ez a  azt jelenti, hogy a kisbaba arrafelé fordítja a fejét, amelyik oldalról megérintik az arcát. Az érintés hatására kinyitja a száját, keresőmozgást végez, majd amit a szájával érez azt bekapja és szívni kezdi. Az anya illatát, az anya mellének ízét hamar megtanulja, a veleszületett reflex megerősödik. Kizárólag kissúlyú koraszülött vagy beteg kisbabáknál fordul elő, hogy a reflex valamilyen oknál fogva gyengébb.

Hogyan szoptass?

Teljesen mindegy, hogy milyen testhelyzetet választasz, a lényeg, hogy neked az egész szoptatás alatt kényelmes legyen, akár 1 órán keresztül is. Nem szerencsés sem az anya, sem a baba számára, ha kényelmetlenül érzed magad a szoptatás alatt, vagy ha mozgolódsz, míg a pici eszik. Ha görcsös a tartásunk, görcsös a hátunk vagy a karunk, vagy kényelmetlenül ülünk, fekszünk, akkor az is odavezethet, hogy nem jól lesz mellen a kisbabánk. Akármilyen pózt választunk is, nagyon fontos, hogy a kisbaba a teljes testével forduljon a mell felé. Ne csak a fejét csavargassa arra, amerre a cici van.

Fekve:

Azon oldaladon feküdjél, amelyik melledből etetni szeretnéd a babádat. A fejedet jól támaszd alá olyan módon, hogy a szoptatás alatt jól ráláss a picire, de még azért kényelmes legyen. A hátadat is támaszd meg, így biztosan semmi nem állhat a nyugodt szoptatásod útjába. A kisbabád veled szemben, veled párhuzamosan, ugyancsak az oldalára fordulva feküdjön. A baba feje a melleddel legyen egy vonalban. A szabad kezed három, vagy négy ujjával támaszd alá a melled. A hüvelykujjad felül helyezkedjen el a mellen, a bimbóudvartól kb. 5 cm távolságra. Ügyelni kell rá, hogy a tejöblöktől elég távol fogja az anya a mellét, hiszen az újszülöttnek azt a részt a szájába kell vennie. Nem elég csak a bimbót, a bimbóudvar nagy részét is be kell kapnia a csecsemőnek, különben nem szopás, hanem harapás lesz az eredmény.

Ülve:

Úgy helyezkedj el, hogy ülve meg legyen támasztva a hátad és a derekad. Azon az oldalon, amely mellből a babát szoptatni szeretnéd, vedd karodba a kisbabád és az alkarod olyan magasságban polcold fel, hogy a baba feje egy vonalban legyen a melleddel. A baba feje kerüljön a te könyökhajlatodban. A hátát az alkaroddal támaszd meg, míg a kezeddel tarthatod a fenekét, vagy a felső combját. A csecsemő füle, válla és csípője egy vonalban legyenek. A fejét egyenesen a test vonalában kell tartani, ne hajoljon hátra, vagy oldalra. A picit be kell fordítani úgy, hoyg teljesen feléd nézzen. Úgy kell tartanod, hogy az arca és teste a mellel szemben helyezkedjen el. A baba feküdhet vízszintesen vagy kissé lejtősen az anya karjában. A lényeg, hogy a gyomra ne legyen magasabban a fejénél. A csecsemő olyan közel legyen, hogy az orra hegye érintse a melledet. Ebben a helyzetben még egészen jól tud lélegezni. Ha azonban a melled elfedi az orrnyílásokat, inkább próbáld meg megemelni a melledet, vagy a csecsemő testét magadhoz közelebb húzni, de ne nyomd le a melled felső részét.

A baba feladata

A kisbabádnak nagyon nagyra kell nyitnia a száját ahhoz, hogy az egész bimbót és az azt körülvevő bimbóudvar egy részét és be tudja kapni. Ha nem megy elsőre, akkor addig kell próbálkozni, míg nem sikerül, így el lehet kerülni a melled sérüléseit Akkor jó a mellre helyezés, ha a baba ajkai kifelé fordulnak, alul  és fölül egyaránt, Ha nem így csinálja,  akkor ki kell igazítani kézzel az ajkakat. A baba nyelvének túl kell nyílni az ínye vonalán amikor szopik. Ha nem ez történik,  akkor az ínyével fölhorzsolja, kisebesíti az anya mellét.

A jelek amiből tudod, hogy a baba jól kapta be a mellet:

  • baba arca a mellhez ér
  • a baba szája nyitva van és tele van mellel
  • a baba alsó ajka kifelé fordul
  • bimbóudvarból több látszik a szája felett, mint alatta
  • a szopás nem okoz fájdalmat

Helytelen mellre helyezés

  • a baba lóg a mellen (orra álla nem érinti a mellet)
  • csak a bimbót szopizza, a bimbóudvar nagy része látható
  • a hátán fekszik, csak a fejét fordítja az anya felé
  • az álla nem érinti a mellet, az orra viszont belefúródik
  • beszívja az ajkait
  • az anya görnyedt, előre hajol, feszesen tartja a babát

A szoptatás sikerének feltételei

  • pszichés felkészülés
  • helyes mellre helyezés
  • igény szerinti táplálása
  • nyugtató és etető cumi adása nem javasolt, mert akadályozhatja a szopizás tanulási folyamatát

Hányszor legyen mellen a kisbaba?
Igény szerint, vagy időre etessük gyermekünket?

Ha jól van mellen a kisbabánk, hatékonyan szopizik, akkor azt várhatjuk, hogy az első napokban rengeteg alkalommal lesz mellen, és ez így teljesen normális.

Az igény szerinti szoptatás azt jelenti, ahányszor a baba enni kér mindig meg kell etetni. Azok az anyukák, akik fittyet hánynak a napirendre, és időpontok követése helyett igény szerint etetik csecsemőjüket, megelőzhetik, hogy később elhízzanak gyermekeik. Állítják ausztrál kutatók. A szakemberek szerint ugyanis, ha az újszülött akkor kap enni, amikor kéri, nagyobb korában sem lesz gondja a súlyával, ugyanakkor a másik módszer, mely szerint a kicsiket szigorú napirend szerint kell etetni, könnyen vezethet elhízáshoz. A szakemberek mindezt azzal magyarázzák, hogy a gyerekek olyan képességgel születnek, amely segítségével pontosan érzik, mennyi ételre van szükségük, így maguktól abbahagyják az evést, ha jóllaktak. Ha olyankor is megetetjük őket, amikor még nem is éhesek, idővel elmúlik ez a képességük, és nagyobb korukban akkor is enni fognak, ha nem éhesek.

A napirend szerinti etetés hívői azt mondják, hogy ha a gyereket 3 óránként megetetjük, akkor kialakul a napjukban egy rendszer, amely megkönnyíti az édesanyák életét és a babák mindennapjait is.  Kiszámíthatóbb így a szoptatás menete és hamarabb alusszák végig az éjszakát azok a babák, akiket napirend szerint szoptatnak.

Bármelyiket is válasszuk fontos a következetesség.

Sikertelen szoptatás

( a sikertelen szoptatás forrása:La Leche Liga)

  • Amikor nem éhes a baba, hiába próbálod szoptatni, nem fog enni. Ha lefejt tejet vagy tápszert kapott előzőleg, sem lesz éhes, és megzavarja, hogy a cumisüvegből másképp jön a tej, mint a mellből.
  • Az álmos baba szoptatása is nehéz. A szülés utáni napon a legtöbb kisbaba aluszékony, főleg, ha besárgult. Ilyenkor fel kell kelteni, de sosem durván. Simogasd meg a kis arcát, érintsd meg a száját és beszélj hozzá, fel fog ébredni. Ne várd meg, amíg bömbölni kezd, ha forgatja fejecskéjét és a szájával kereső mozgást végez, máris mellre teheted!
  • Az első hónapokban az éjszakai szoptatás is hozzátartozik a csecsemő természetes gondozásához, táplálásához. Ez biztosítja a tejtermelődés kellő fokozódását, a hormonális egyensúlyt, a csecsemő megfelelő gyarapodását. Éjszaka nem kell sem teát adni, helyette szoptass! Nem kell felkapcsolni a villanyt, mindketten ágyban maradhattok, így pár perc múlva már alhattok is tovább.
  • Ha megbetegszel, belázasodsz a szoptatás időszaka alatt, ez önmagában nem ok arra, hogy a szoptatást abbahagyd vagy szüneteltesd. A különböző fertőző betegségek kórokozói már jóval a betegség tüneteinek jelentkezése előtt fertőzőképesek. Az anya betegsége esetén az anyatej tartalmazza a védekezéshez szükséges ellenanyagokat, így ezeket a kisbaba a legjobb forrásból kapja. A légúti vírusfertőzéseknél sem a szoptatás révén terjed a betegség, hanem cseppfertőzéssel. A tapasztalatok azt igazolják, hogy ilyen megbetegedések esetén a szoptatott csecsemők nagyobb arányban kerülik el a betegséget, mint azok, akiket mesterségesen táplálnak.
  • A műtét után kissé elodázódhat az ismerkedés. A császárral született babáknál előfordul, hogy a tejed nem a második-harmadik, hanem a negyedik-ötödik napon lövell csak be. Emiatt ne csüggedj, nem szükséges kiegészítést adni a kisbabádnak. Amint mozdulni tudsz, szoptasd meg, amilyen gyakran csak tudod. Az előtej fontos tápláléka az újszülöttnek.
  • Koraszülött babáknál is fontos, hogy minél előbb próbálkozz a szoptatással, akkor is, ha a kisbabád még a cumisüvegből való szopáshoz is gyenge. Az első kísérletekhez azok a ritka pillanatok a legalkalmasabbak, amikor ébren van. A szopó reflex a magzati fejlődés 26-27. hetében alakul ki, tehát elvileg még sikeresek is lehetnek az első próbálkozások. Általában az a baj, hogy a baba még túlságosan gyenge és elesett ahhoz, hogy bármilyen célirányos tevékenységet folytasson. Hihetetlen, de még ennek ellenére is megérzi, ha édesanyja tartja a kezében, ellazultan simul oda a tejjel teli mellekhez, és talán még arra is képes, hogy egy-két cseppet lenyalogasson róla. A
  • Problémát jelenthet az is, ha a mell túlságosan tele van, a bimbóudvar pedig olyan nagy és duzzadt, hogy a kisbaba nem tudja apró szájával rendesen bekapni. Kísérletezz ilyenkor azzal, hogy lefejsz szoptatás előtt egy kevés tejet, azután mutató és hüvelykujjad közé fogva a bimbóudvart, ügyesen minél mélyebbre tolod a pici szájában.
  • Ha a baba túl kicsire nyítja ki a száját az anyuka összelapíthatja a hüvejk és a mutatóujjaival a mellét. Így nagyobb mellrészt lehet beletenni a szájába. Ha már rajta van a kisbaba a mellen, és nehezen lehet leszedni, akkor fontos, hogy először az ujjunkkal szakítsuk meg a vákuumot a baba szája sarkában. Ha csak kihúzzuk, az egyrészt nagyon fog fájni, mert iszonyú erős vákuumot csinál a baba,hogy az anya kézzel lehúzza a baba állát, és közben közelebb húzza magához a babát. Így is mélyebben becsúszik a szájába a mellbimbó.